Former WORLD CHAMPIONSHIP Team 
 Since 2021 Coach - Manager For Young Riders

Építő jellegű tesztnapon van túl a BMW Racing Team Tóth csapata az ausztráliai Phillip Islanden.

A csapat olyan későn kapta meg a motorokat, hogy szinte kisebb csodának számított a pályára gördülés is. Mindkét BMW Superbikeot darabjaiból kellett összeszerelniük, de a nehézségek ellenére eredményes napot könyvelt el Ifj. Tóth, valamint Rizmayer is.


Ifj. Tóth Imre nyilatkozata:

Az első és legfőbb dolog az, hogy NAGYON örülünk annak, hogy újra itt lehetünk. Az első edzést technikai okok miatt szinte teljesen kihagytam, így a délutáni két órás tesztbe próbáltuk besűríteni azt amit egész nap kellett volna. Ezek után úgy érzem, hogy végre holnap nekiállhatunk a beállítások kihegyezésének, valamint a még nem működő dolgokat, alkatrészeket helyretenni, kipróbálni.”

Imre a 25. helyen zárta a napot, 1:36:873-as idővel.

A csapat tavalyi ”szupercseréje”, az idei szezonra állandó pilótává avanzsált Rizmayer Gábor eredményesebb napot tudhat maga mögött.

Gábor 48 megtett körrel a 23. helyen végzett 1:36:500-as egyéni legjobbjával.

Rizmayer Gábor nyilatkozata:

A motorok szinte legóként, darabokban érkeztek meg a pályára, alig volt időnk összerakni őket. Szerencsések vagyunk, hogy mindketten tudtunk ma motorozni, mert minden körülmény ellenünk szólt. Ennek ellenére sok kört tudtam problémamentesen teljesíteni, még úgy is, hogy néhány dolog nem úgy működik a legjobban. Remélhetőleg a holnapi napon már a finomhangolásokkal is tudunk foglalkozni.”