SUPERBIKE WORLD CHAMPIONSHIP

Jelentősen tudott javítani az egyéni teljesítményükön a BMW Racing Team Tóth.

A tegnapi lassabb és technikai gondoktól sem mentes nap után mára úgy néz ki, hogy lassan összeáll a csomag, noha nagyobb változtatásokra még így is számítani lehet. A két edzés során Ifj. Tóth Imre összesen 58, míg Rizmayer Gábor 43 kört tettek meg és az alábbiakat nyilatkozták


Ifj. Tóth Imre nyilatkozata:

Nagyon örülünk, mert rengeteg kilométert és adatot sikerült gyűjtenünk ami rendkívül hasznos információkkal látott el minket. Az edzések után rögtön blokkot cserélünk, mert amit használtunk az egy standard utcai stock motoré volt, ezzel érkezett a motor Ausztráliába. A pénteki napon kiderül mire lesz képes, továbbá a futóművön is radikálisabban kell még állítanunk. Majd 500 kilométert teljesítettünk a két tesztnap alatt, ami azért is különösen jó, mert az első edzést szinte teljesen kihagytam. Szinte tökéletes minden a motorral, a váltóelektronika rakoncátlankodott egy kicsit, de megoldódott a probléma. Pozitívan tekintünk a pénteki első hivatalos edzésnap felé, bízom benne, hogy sokkal gyorsabbak tudunk lenni idő és végsebesség terén is.”

Imre a 24. helyen zárta a két edzést, 1:36:112-es idővel, amivel hét tizedmásodpercet javított eddigi legjobbján.


Rizmayer Gábor is elégedetten nyilatkozott eredményéről, kiemelte azon területeket amiken még dolgoznia kell neki és a csapatnak is.

Rizmayer Gábor nyilatkozata:

A délelőtti edzésen sikerült egy nagyobbat előrelépni, más váltóáttételt és a tegnapihoz képest más alapbeállítást használtunk ami kifizetődött. Délután viszont másfajta gumikat használtunk, amik sajnos nem voltak annyira effektívek mint a délelőttiek. Sok kérdés maradt még a levegőben a hétvégével kapcsolatban, de remélem pénteken meg tudunk újulni és jóval gyorsabbak lenni.”

Gábor 1:35:351-es ideje a 23. helyre volt elég, de egyéni leggyorsabb körén több mint egy másodpercet faragott.