
A szombati Superpoleból való hihetetlen balszerencsés kimaradást követően a csapat hatalmas tettet végrehajtva egy pontszerzéssel feledtette a szombati napot.
Az imolai első futam során fél tucat versenyző nem ért célba, sajnos meg is kellett szakítani a versenyt David Salom hatalmas bukása miatt, de az újraindítást követően új erőre kaptak fiaink.
Relatív közel tudott maradni a mezőnyhöz Ifj. Tóth Imre, valamint Rizmayer Gábor is, többször lőtávolon belül voltak a Grillini valamint Pedercini Kawasakis versenyzőkhöz is.
A pontszerző hely sorsát végül versenyzőink egymás között döntötték el, Gábor sokáig Imre előtt volt, de Imre az utolsó körben megelőzte Gábort és a 15. helyen intette le a kockás zászló.
Ifj. Tóth Imre első futam utáni nyilatkozata:
„Nagyon nehéz és kissé kaotikus futamon vagyunk túl. A fejlesztéseink beválni látszanak, de még rengeteg munka vár ránk. Nagyon jót csatáztam Gáborral a pontszerző helyért, bízom benne hogy a második futam alatt mindketten a pontszerző helyek valamelyikén végezhetünk.”
Helyezés: 15.
Rizmayer Gábor első futam utáni nyilatkozata:
„Rögös úton jutottunk el idáig, hogy lépést tudjunk tartani a mezőnnyel végre. Az újraindítás előtt is közel voltunk egymáshoz Imrével, de a hat körös újraindított futam során sikerült egy jót meccselnünk, amiben most sajnos alulmaradtam. Bízom benne, hogy a második futamra sikerül emelnünk a versenytempón és mindketten pontot, pontokat szerezhetünk.”
Helyezés: 16.